Kreatív Italfórum 2011

Bulihangulatban zajlott a Kreatív Italfórum

Közel hétszáz látogató volt kíváncsi február 14-én a Corinthia hotelben a CAFÉ&Bar és a Vendéglátás szaklapok által szervezett Kreatív Italfórumra. A hazai italszakma legnagyobb interaktív fórumán 33 kiállító, 200 márka, De Kuyper mixerbajnokság, bárguruk, számos újdonság és sokféle izgalmas program várta a vendégeket.

A Kreatív Italfórumot második alkalommal rendezte meg a Centralpress Hungary szaklapkiadó, s ezzel az éttermek, hotelek, bárok munkatársainak, a szakma döntéshozóinak ismét lehetőséget biztosított az újdonságok felfedezésére, a termékek tesztelésére, összehasonlítására, a tanulásra, és természetesen a találkozásra és beszélgetésekre.

A nagyteremben kiállítói részről izgalmas és impozáns épített standok, folyamatos kóstoltatások várták a látogatókat, miközben a színpadon egymást váltották a szakmai előadások – italtörténetről, kávéházi és bárkultúráról, párlatokról, mixológiáról. Ezzel párhuzamosan a Kóstolósarokban italbemutatókon és kóstolókon vehettek részt az érdeklődők, ahol a magyar bárszakma legjobbjainak társaságában alaposabban megismerkedhettek a vodkával, ginnel, rummal, whiskyfélékkel és a cognackal. A tematikus sarkokban (Borozó, Söröző, Kávézó, Pálinkasarok) a szakmát aktuálisan leginkább érintő témákban hangzottak el előadások – többnyire ugyancsak kóstolóval és beszélgetésekkel egybekötve.

A rendezvényen a hazai szakemberek mellett a nemzetközi bárvilág ismert arcai is megjelentek, az Italfórum vendége volt az első alkalommal bemutatkozó nemzetközi De Kuyper A-Team. Közülük az „Agy”, vagyis Matthijs Janssen mesterdesztilláló, „300 years of Craftmanship”címmel tartott előadást. A „Fixáló”, Arno van Eijmeren mixológus, a De Kuyper márkanagykövetének előadása pedig a klasszikusokról szólt „Daisy’s, Punches & Fizzes… an ode to the classics!”címmel. Nagy Zoltánnal, a Boutiq’bár vezetőjével – aki ideiglenesen átvette a szakmai tolmács szerepét – igazán szórakoztató és látványos párost alkottak.

A programot tovább színesítette, hogy a Kreatív Italfórum adott otthont a De Kuyper mixerverseny 2011-es klasszikus- és flair döntőjének, ami késő délután már igencsak felfokozott hangulatban zajlott. A klasszikus kategóriát Csatlós Máté, a flair versenyt pedig Urbán Roland nyerte, mindkettőjük pénznyereménnyel és egy New Orleans-i úttal lett gazdagabb. Különdíjat kapott a legjobb íz, amiben Orosz Ákos bizonyult az elsőnek. Az este zárásaként pedig az A-Team harmadik tagja, a szintén nemzetközi hírű sztárvendég, Nicolas St Jean világbajnok flair bártender bemutatója kápráztatta el a közönséget. A bulizni vágyóknak a program tovább folytatódott, este kilenc után a Boutiq’ bár, aztán pedig a Creol klub várta a Kreatív Italfórum és a Baarpult közös afterpartyjának vendégeit. A De Kuyper A-Team bárgurui mindkét helyszínen felbukkantak, és a vendégek örömére a bárpult mögé is beálltak rázni és dobálni a mixersékert.



Időpont: 2011. február 14., 10.00 – 20.00 óra között

Helyszín: Hotel Corinthia Budapest – konferenciaközpont, 1074, Bp., Erzsébet krt. 49.

Házigazda: Morafcsik Péter, a Bols Mixerakadémia vezetője

Szeminárium-moderátor: Nagy Zoltán bártulajdonos-bártender (LAB, Boutiq’)

Megközelítés: gyalogosan a szálloda főbejáratán keresztül, a parkolóház felől pedig a Hársfa utcai hátsó bejáraton keresztül, a lobbyn át

Kapunyitás, regisztráció: 09.30-tól a szálloda I. emeleti konferenciaközpontjánál

Ruhatár: a szálloda főbejáratával szembeni Hársfa teremben (díjtalan)

Parkolás: a szálloda Hársfa utcai parkolóházában

PROGRAMOK

ELŐADÁSOK A KIÁLLÍTÓTÉRBEN

10.30 – 11.00  Italtörténet – a koktélok születése, a világ leghíresebb koktéljai

Antal B. Gábor szakíró

11.00 – 11.30   A nemzetközi bárvilág aktuális trendjei (klasszikusok újraértelmezése, kísérleti mixológia, tiki, japán bártending)

Nagy Zoltán LAB, Boutiq’ bar

11.30 – 12.00  Kávéházi- és bárkultúra Magyarországon anno

Saly Noémi / Magyar Vendéglátóipari Múzeum

12.30 – 13.00  Aczél Miksa, azaz az első magyar koktélkönyv újraértelmezése

Nagy Zoltán, Kocsis Lilla / LAB, Boutiq’ bar

13.30 – 14.00  A párlatok világa – gabonák és gyógynövények, avagy mi kerül a hordóba, palackba

Gulyás Csaba párlatszakértő

14.30 – 15.20 „300 years of Craftmanship”

Matthijs Janssen mesterdesztilláló (angol nyelvű előadás, tolmáccsal)

15.30 – 16.20 „Daisy’s, Punches & Fizzes… an ode to the classics!”

Arno van Eijmeren mixológus  (angol nyelvű előadás, tolmáccsal)

16.30 De Kuyper mixerverseny / klasszikus és flair döntő

19.00 Flair show: Nicolas Saint Jean világbajnok bemutatója

BARTENDER’S CLUB

Professzionális italkultúra elméletben és gyakorlatban

12.00 – 15.45 óra között, az előadások óránként kezdődnek, és 45 percesek

Előadók: a Boutiq’ bar csapata

Témák: • Absolut, az élet vize • Az ideális bártender – effektivitás, attitűd, vendégkezelés • Koktéltörténet receptekben • Best of B’C receptek

CAFE&BAR

Kávé- és italkultúra a vendéglátásban

16.00 – 18.00 óra között, az előadások óránként kezdődnek, és 45 percesek

Előadók: Nagy Zoltán, Morafcsik Péter, Gerlán László, Dienes Katalin

Témák: Az ideális bárpult • Báreszközök használata • Gyakori hibák a pult mögött és a felszolgálásban • Italértékesítés (jog)szabályosan

KÓSTOLÓSAROK

11.00 – 17.00 óra között

a kóstolóprogramok óránként kezdődnek, és 45 percesek

Vezetett italbemutatók és kóstolók

11.00 vodka – Lukács Roland/Boutiq’ bar

12.00 gin – Hatvani Zilia/Boston Bartender School, Szikra Cool Tour House

13.00 rum – Kiss Antal/ Bacardi, Flair Planet

14.00 bourbon – Kottra Dezső/Bols Mixerakadémia

15.00 single malt – Gulyás Csaba/Bartrender magazin

16.00 cognac – Dez O’Connell/független tanácsadó bártender

TEMATIKUS SARKOK

Borozó

11.00 – 18.00 óra között, az előadások óránként kezdődnek, és 30 percesek

  • Nemzetközi bortrendek. Mi zajlik itthon és a nagyvilágban?

Geönczeöl Attila borszakértő/Varga Norbert sommelier

  • Egyedi, borok, autochton fajták, terroir

Kató András/Terroir Klub

  • Borlap a bárban. Hogyan alakítsuk ki a bor- (és pezsgő)lapot?

Hébenstreit Ádám/DropShop borbár

  • Furmint hónap – gasztronómiai akció és Furmint-kóstoló

Vinoport borászportál

  • A soproni borok egységes marketingje a HORECA-ban

Rigler Zsolt/Soproni Kékfrankos Kft.

  • Tokaji, a nem csak desszertbor

Zöldi-Kovács Árpád birtokigazgató/Béres Szőlőbirtok

  • Történelmi magyar borvidékek a határon túlon

Geönczeöl Attila borszakértő

Söröző

12.00 – 17.00 óra között, az előadások óránként kezdődnek, és 30 percesek

●    Söripar, sörcsapolás, helyes sörkezelés

Kúti Kornél (vendéglátóipari üzletág igazgató és Peszleg Zoltán bár hygiénia és csapolt sör specialista/Heineken

●    Erős sörök – gyenge fogyasztók? Miért jók a magas alkoholtartalmú sörök? Vétek György sörszakértő, szakíró

  • Extrémsörök. Nem képzavar, a világ legexkluzívabb sörei

Vétek György sörszakértő, szakíró

  • Sörtechnológiák – a gabonától a korsóig. Minden, amit a sörgyártásról tudni kell

Dr. Vecsei Beáta

  • A sörkóstolás tudománya. Mit és hogyan kóstoljunk a sörben?

Dr. Vecseri Beáta

Kávézó a Barista Hungary oktatóközponttal és Molnár Attila barista bajnokkal

11.00 – 17.00 óra között, az előadások, bemutatók óránként kezdődnek, és 30 percesek

  • Cserjétől a csészéig
  • Eszpresszó-technológia
  • Őrlés és őrlemények
  • A tökéletes kávékészítés legfontosabb szabályai, kerülendő hibák
  • Barista-bemutató: különleges kávéreceptek
  • Barista-bemutató: Latte art kezdőknek és haladóknak

Pálinkasarok

10.00 – 19.00 között folyamatosan, délutáni ismétléssel

10.20-10.40 A pálinka nemzeti kincs

Piros László MPLE nagymester

Kóstoltat: 10.40-11.00  Tóth Gábor/ Pannonhalmi Pálinkárium

11.00-11.40 Mitől pálinka a pálinka

Marjai Miklós MPLE Lovagi Tanács tagja

Kóstoltat: 11.20-11.40   Marjai Miklós Panyolai Szilvórium Kft

11.40-12.20 Megtévesztő polc-, pultkihelyezések, megnevezési, kínálási hibák

Előad és kóstoltat: Lakatos Márton Madarasi Pálinkaház

Kóstoltatás: 12.00-12.20

12.20-13.00 Eredetvédelem mint a magyar termékek kitörési lehetősége

Előad és kóstoltat: Birkás István/Birkás Pálinka Kft.

Kóstoltatás: 12.40-13.00

13.00-13.40  Szabad párlatfőzés veszélyei

Előad és kóstoltat: Laczkó Anita/Nagyecsedi Pálinkafőzde

Kóstoltatás: 13.20-13.40

14.30-16.10 Pálinka alapú koktélok, italok adta lehetőségek

Előad és kóstoltat: Barabás Attila/Pannonhalmi Pálinkárium

Kóstoltatás: 14.50-16.10

16.15-től a 2., 3., 4., 5. előadás és kóstoltatás ismétlése lesz.

Lounge

VIP-jegyet vásárló látogatóink, valamint partnereink számára 10.30–19.30 között üzemel a Lounge a Corinthia hotel belső teraszán. A jegyár tartalmaz egy büféebédet, valamint a Lounge bárjában kihelyezett top prémim kategóriás italok korlátlan kóstolását és a koktélbár szolgáltatásait.

ZÁRÁS: 20.00 óra

AFTER COKTAILPARTY: 21.00 órától a Boutiq’ bárban (VI. ker., Paulay E. u. 5.)

KREATÍV ITALFÓRUM – BAARPULT AFTERPARTY: 23.00 órától a Club Creolban

(V. ker., Roosevelt tér – Zrínyi u.)

A belépődíj tartalmazza az előadásokon, szemináriumokon való részvételt, valamint az összes termékkóstolást a rendezvény ideje alatt. A karszalag belépést biztosít a Boutiq’ bár esti partijára, valamint a Baarpult afterparty-ra is.