Itt vagy: KezdőlapProgramajánlóPortugieser Du Monde 2013

Portugieser Du Monde 2013

 

Közép-európai szemlét és borkóstolót szerveznek a portugieser népszerűsítésére, az április 12-én és 13-án sorra kerülő eseménynek Villány és Pécs ad otthont. A szervező Pécsi Borozó szaklap az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Portugieser Du Monde 2013 elnevezésű rendezvényen az előzetes érdeklődés alapján öt ország termelőinek mintegy félszáz portugieser borát és portugieser alapú házasítását mutatják be.

villányi portugieser

 

Fotó: stuartpigott.de

A mintákat az első napon nemzetközi zsűri értékeli Villányban, a borokból másnap a nagyközönségnek tartanak kóstolót Pécsen, a Zsolnay Kulturális Negyedben.

A lap hangsúlyozta, hogy a szemlével a Közép-Európában, Ausztriában és Németországban elterjedt szőlőből készülő friss, gyümölcsös vörösborra szeretnék felhívni a figyelmet, amely az olyan világfajták mellett, mint a cabernet franc, a cabernet sauvignon, a merlot vagy a pinot noir, ritkán kerül reflektorfénybe.

Megjegyezték, hogy sok termelő úgy tekint a portugieserre, mint egy újborként eladható primőr termékre, holott a fajta megfelelő gondosság és odafigyelés mellett magas minőségű, különleges borok előállítására is alkalmas.

 

Hírlevél

Hirdetés

ENJOY BUDAPEST

CITY MAP

Vendéglátás a Digitalstandon!

digitalstand vendéglátás

ONLINE KASSZA

Hirdetés

Közösségi oldalak

Rólunk

Olvassa magyarország elsőszámú szakmai portálját, ahol a vendéglátóipar, a turisztika és az idegenforgalom külföldi és belföldi történéseiről egyaránt tájékozódhat. Vendéglátás Online, nemcsak a szakmának!