Itt vagy: KezdőlapAktuálisTableFree a fedél nélkül élőkért

TableFree a fedél nélkül élőkért

Úgynevezett Haszon kártya segítségével támogatja a TableFree a Magyar Vöröskereszt (MV) munkáját és így a fedél nélkül élők étkeztetését.

A kártya egy éven át kedvezményes étkezést biztosít tulajdonosának az akcióban résztvevő harminc budapesti étteremben. Az egyes vendéglátóegységek 20-50 százalékos kedvezményt kínálnak - hangzott el a terméket bemutató sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A kártya jótékony célt is szolgál, hiszen minden ötezer forintba kerülő kártya megvásárlásából 15 százalék adományt ajánl fel a TableFree a Magyar Vöröskereszt humanitárius tevékenységének támogatására.

Kardos István, a humanitárius szervezet főigazgatója elmondta, hogy más tevékenységeik mellett évente mintegy 700 ezer adag étellel segítik a rászorulókat. A folyamatosan növekvő élelmiszerárak mellett azonban egyre nehezebb biztosítani ezt a mennyiséget, így minden támogatási lehetőséget meg kell ragadnia a Magyar Vöröskeresztnek. A Haszon kártyából befolyó támogatást erre a tevékenységére fordítja a szervezet.

Alex Van Damme, a TableFree kft. egyik alapítója elmondta, Budapest gasztronómiai piacán kezdeményezésük egyedülálló jótékonysági forma, és örömét fejezte ki, hogy a Magyar Vöröskereszt civil partnerként csatlakozott a programhoz. Emellett a kártya lehetőséget biztosít a Budapesten élőknek az egyre magasabb minőségű gasztronómiai élményt kínáló éttermek megismerésére.


Az akcióban résztvevő éttermek névsora valamint a Haszon kártya részletes információi megtalálhatóak a www.haszonkartya.hu internetes oldalon.

Hírlevél

CITY MAP

Közösségi oldalak

Rólunk

Olvassa magyarország elsőszámú szakmai portálját, ahol a vendéglátóipar, a turisztika és az idegenforgalom külföldi és belföldi történéseiről egyaránt tájékozódhat. Vendéglátás Online, nemcsak a szakmának!