Cikkek
TDM iroda nyílt Mórahalmon
- Részletek
- Készült: 2012. augusztus 09. csütörtök, 14:20
- Megjelent: 2012. augusztus 09. csütörtök, 14:20
- Írta: Vendon
- Kategória: Üzlettárs
Július eleje óta új irodában folytathatja működését a MÓRA-TOURIST Nonprofit Kft. fiatal és lelkes csapata. A Tömörkény u. 3. szám alatt felújított turisztikai iroda számos szolgáltatással és új tevékenységgel áll a turisztikai szolgáltatók rendelkezésére.
A mórahalmiak által kinderüzemként emlegetett épületben ma már egészen más munka folyik. A házat a turizmus szolgálatába állították és a szervezet számára biztosít ideális munkakörülményeket. Az irodát az Új Széchenyi Terv keretében elnyert támogatásból alakították ki. Az épület jól illeszkedik környezetébe és elhelyezkedése is kiváló, hiszen a fürdő főbejáratával szemben lévő utcában azonnal észrevehető – adta hírül a turizmus.com.
Funkciója elsősorban a munkaszervezet, valamint a helyi és környékbeli turisztikai szolgáltatókkal való ügyfélkapcsolatok kiszolgálása, a turisztikai munkatársak számára szükséges irodai infrastruktúra biztosítása, de frekventáltsága miatt számos érdeklődő, látogató illetve turista is betér. Az Aranyszöm Rendezvényház épületében található Tourinform Iroda üzemeltetése szintén a MÓRA-TOURIST Kft. kezébe került. Helye és nyitvatartási rendje változatlan és továbbra is turisztikai információs irodaként látja el feladatait.
A Mórahalomra látogatókat hétvégén is igyekeznek kiszolgálni és tájékoztatni, így augusztus 25-ig szombatonként a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben biztosítanak helyet a Tourinform Pontnak.
A Kft. által benyújtott pályázatnak köszönhetően 58,3 milliós összköltségű fejlesztést valósítanak meg, amelynek 85 százalékát európai uniós forrás biztosítja. Az elbírálást megelőzően a MÓRA-TOURIST Nonprofit Kft.-t a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya a szakmai regisztráció keretében helyi turisztikai desztináció menedzsment szervezetként regisztrálta.
Mórahalom város Képviselő-testülete már 2009-ben is egyetértett azzal, hogy a település teljes turisztikai kínálatának feltérképezése, csomagba rendezése, arculatának kidolgozása, piacra vitele illetve a turizmus helyi szintű hatékony menedzselése elengedhetetlen a fenntartható és versenyképes turizmus eléréséhez.
A MÓRA-TOURIST Nonprofit Kft. fő célja a térség turizmusának fenntartható fejlesztése, és versenyképességének növelése, a fejlesztések összehangolásával, a marketing tevékenység koncentrálásával, a helyi szolgáltatók összefogásával és a vendégek széleskörű tájékoztatásával.
A turisztikai szervezetnek számos új feladattal kell megbirkóznia. A Kft. által szervezett nemzetközi lovas rendezvényen, azaz a Délalföldi Vágtán nem csak a lovasok, de a szervezők is sikerrel vették az akadályokat.
A TDM szervezet emellett számos turisztikai szakmai programot valósít meg (marketing kampányok és eszközök elkészítése, kiállításokon való megjelenés, információs táblák kihelyezése, szakmai képzések lebonyolítása, stb.) és számos turizmushoz kapcsolódó önkormányzati feladatot vállal át. A városnéző kisvonat járatait is rendszeresen szervezik, de jegyértékesítéssel is foglalkoznak. Jelenleg az augusztus 24-től kezdődő Miss Saigon című musicalre lehet elővételben jegyeket vásárolni. A szabadtéri darabot Baján, a Szentháromság téren adják elő Dolhai Attila, Vágó Zsuzsi és Szabó P. Szilveszter főszereplésével.
A helyi vállalkozókkal, szolgáltatókkal együttműködve a cég munkatársai már két sikeres tanulmányutat is szerveztek. Tavaly novemberben nyolc főből álló szerb csapat érkezett, akik mind egy-egy határon túl működő utazási iroda képviselői. Idén márciusban pedig tizenöt fő érkezett Mórahalomra a Magyar Beutaztatók Országos Szövetségétől. Mindkét meghívás célja az volt, hogy a szakemberek megismerjék a szervezet tagjainak turisztikai kínálatát, lehetőségeit és új, le nem szerződött partnerekkel alakítson ki együttműködést. A szervezet szerint a meglévő egészségturisztikai, tanyai, aktív, lovas, kulturális és gasztronómiai kínálatot összegyűjtve, csomagba rendezve egy 7–10 napos programsorozat révén Mórahalom és a kistérség még vonzóbb úti céllá válhat.
Hírlevél
Miniinfo.hu
Fontos linkek
Közösségi oldalak
Rovatok
Rólunk
Olvassa magyarország elsőszámú szakmai portálját, ahol a vendéglátóipar, a turisztika és az idegenforgalom külföldi és belföldi történéseiről egyaránt tájékozódhat. Vendéglátás Online, nemcsak a szakmának!

