Cikkek

 

Vannak rejtőzködő utcák, az ilyen szeret bujkálni, legfeljebb véletlenül lelhetünk rá, szerencsés napokon, amikor ő is akarja, aztán, ahogy elhagyjuk, egyből ismét képtelenek vagyunk felidézni helyét a következő jó hangulatáig, amikor újra kedve kerekedik találkozni velünk. 

 

Némelyik egészen kis utca pedig kész csomópont, ezek akár telérnek mondhatók, annyi kincset rejtegetnek a világ nyüzsgése elől, sokszor egy forgalmas főútvonaltól párméternyire. Nyúlfarknyi összekötők, melyeknek túlzás az utca nevezet, az utcácska név inkább rájuk illene, mégis csodákkal vannak teli. 

Valahogy így érzek a Berzsenyi Dániel utca iránt. A város egy nyüzsgő főútvonalát köti össze a közeli háztömbök mögött megbújó szigettel, a Köztársaság térrel, száz méter az egész, csupán kilenc épület. A Keleti pályaudvar szomszédságába települt szállodák miatt mégis évtizedek óta működget itt egymással szemközt két szomszédvár étterem, ráadásul mindkettőjük mellett üzemelt egy kiskocsma is – a tér sarkát őrző vitrines kisvendéglő, a Huszár oldalán egy pár négyzetméteres talponálló, szemben, a hordóbejáratú Csülök pincecsárda mellett meg egy éjjel-nappali sörpince. 

Reggel szerettem arra járni, akkor a tágas téren dél felől süt át a nap, ragyogó fénybe borítja a tér északi oldalát, és a Berzsenyi utcán át egészen a Rákóczi útig kiküld egy kisutcányi sugarat. Este szerettem arra járni, sötétedés után már világít a Csülök embermagasságú hordóajtaja fölött a lámpa, szemben meg vitrinek ragyognak, és muzsika szól a Huszár függönyei mögött. 

Most mégsem mentem arra egy darabig, vagy csak tompán átsiettem, vagy télen nem éltem – az is lehet –, de tavasszal egyszerre termett az egyik kiskocsma helyén egy talpalatnyi étterem. Szobányi az egész, a lenti részt egy asztal és a nyitott konyha foglalja el, de ha a vaskos falépcsőkön a galériára indulunk, a szakács mellett elhaladva égi illatfelhőkön lépkedhetünk. Egyből titkos randevúról kezdtem álmodozni – egyszer majd elhozom az igazit, és a világ elől kettesben ide bújunk.  

Rég láttam ennyire otthonosan berendezett vendéglőt, főként ilyen kicsit. Jó lenne most megfejteni egy másik rejtélyt, nem a bujkáló kisutcákét – azt vétek kitudni, hol marad a meglepetés, hanem az arany ragyogó titkát –, hogy végigpróbálgassuk a mesebeli étlapokat, a kis Stefanónak ugyanis pompás ételsora van, élen a burgonyacsoda. 

Valamelyik este, amikor jókedvemben egyszerre a városba és otthonos hangulatba is vágyom, karonfogva arrafelé indulunk. Ha nyüzsgésből szeretnénk hirtelen a csöndbe kanyarodni, átmenet nélkül hangulatot váltani, zsupsz, illatos fénybe lépni egy ajtón, akkor a Rákóczi út felől érkezünk, ám ha épp jobban esne a lassú átmenet, előbb majd sétálunk kicsit a Köztársaság tér keleti oldalán, és a gázlámpák hunyorgó fényei alatt belélegezzük a park tavaszillatát.

 

Szöveg és fotó: Lábass Endre